Ugye Ön is tisztában van azzal, hogy kerékpár vásárláskor nem szabad az aktuális divatnak vagy a látványnak lenni az elsődleges szempontnak, hanem a valós igényeket kell figyelembe venni. persze ez elképzelhető, hogy azt jelenti, hogy kompromisszumokat kell kötni. Első és legfontosabb az, hogy megvizsgáljuk, milyen körülmények között szeretnénk használni a kerékpárunkat, hiszen más felépítésű biciklire van szükség a hegyi utak során, az országúti kerekezéskor és a városi közlekedéskor is. Aki munkába szeretne indulni vele, annak a divatos, márkás hegyikerékpárok helyett érdemes inkább egy praktikus városi kerékpár mellett döntenie, míg az erdei kirándulásokra szánt kerékpároknak elsősorban masszívnak kell lennie. Nem mindegy azonban az sem, hogy milyen magasak vagyunk, hiszen több vázméretből választhatjuk ki a testfelépítésünknek megfelelőt. Bármelyik típus mellett döntünk is az biztos, hogy a Gepida kerékpárok között megtaláljuk a számunkra legideálisabb kétkerekű közlekedési eszközt.
Month: május 2016
Rendeltem a Gildan pólótól ma
Kicsit elhamarkodott döntésnek gondoltam amikor hallgattam egy barátom és megrendeltem a gildan pólótól a cégünk részére egy csomó egyedi emblémázott pólót. A barátom azt mondta neki bejött a póló. Megérkezett a megrendelt mennyiség, elsőre tényleg nem láttam semmi hasznát, nem tudtam vele mit kezdeni. Egy részét elkezdtem elajándékozott üzletfeleknek, partnereknek nagyon örültek, köszönték szépen, aztán elrakták a pólót. Még mindig azt gondoltam egy igazán kidobott pénz volt. De amikor a kollégáknak osztottam ki, nagyon örültek. Azt mondták ez lesz a munkaruhájuk. Aztán észrevettem, hogy a partnerek és üzletfelek teljesen másképp néznek a csapatomra, az egyforma egyedi pólók miatt. Látják, hogy van egy egységes csapat. Egy cég akinek van saját emblémája, amit a dolgozók büszkén viselnek. A póló jó hatással volt a dolgozókra, jó hatással volt az üzletre. Amikor ezeket észrevettem elismertem, hogy a barátomnak igaza volt. Én is megosztottam ezt a póló esetet egy másik barátunkkal. Először furcsán nézett rám, nem értette még miért jó a céges emblémázott póló.
Könyvelés Budapest – Bfbconsulting.hu
Az adózásban/könyvelésben vannak határidők. Van a minden hónap 12-i határidő, ez bérekhez kapcsolódik. Ebben a bevallásban a bérekből levont járulékok és adók, a bérek után a cég által fizetendő terhek, valamint a béren kívüli juttatások után fizetendő cégterhek kerülnek bevallásra. Minden hónap 20-án a havi ÁFA bevallásra kötelezett cégek nyújtják be Áfa bevallásukat, valamint a közösségi összesítő nyilatkozatot. Ezen kívül nagyon sok bevallási határidő van, mint például, ami most jön, azaz a május 20. Ez a dátum majdnem mindenkit érint, hiszen a személyi jövedelemadó bevallásról van szó. Mint meséltem, nekem kicsit kalandosra sikerült más 1 százalékos borítékjának a leadása. Én elég hamar elküldtem az adóbevallásomat, megköszönve anyukámnak, aki volt olyan kedves és megcsinálta, hiszen könyvelő. Mondjuk az én bevallásom nem olyan bonyolult, hiszen nagyjából egy cégnél dolgozom, így nem kell sokat összenézni. Ha lenne más állásom, akkor kicsit bonyolítaná a dolgot, de nem olyan nagyon. (bfbconsulting.hu)