Sminktanácsadás, hogy a bakikat elkerüld

sminktanácsadásA csábítás művészet, de szerencsére erre az egy művészetre minden nőben bent lakozik a tehetség. Aki pedig még nem találta meg magában az sem eshet kétségbe, hiszen vannak általános érvényű dolgok, amik segítségünkre lehetnek megtalálni – és megszerezni a kiszemelt személyt. Az apró kis  trükkök annak is jól jönnek, aki a csábítást mesterfokon űzi, például ha biztosra akar menni, hogy elcsavarja szíve választottjának fejét kiemelheti a szépségét egy csinos sminkkel. Nem kell persze egyből vörös rúzsra gondolni – hacsak nem az áll éppen észveszejtően jól az illetőnek. Talán épp egy halvány szemsmink, vagy az arccsont vonalának kihangsúlyozása  az ami észrevétlenül vonzóbbá tesz. Mindenképp azt ajánlanám, hogy a fontos randi előtt bízd egy profira a sminked, már csak azért is, mert akkor sem a romantikus rózsaszín felhőtől, sem a randevút megelőző izgalomtól nem fogsz bénázni és elrontani a sminked, sőt egy kicsit meg is nyugodhatsz amíg dolgoznak rajtad. Inspirációért és elérhetőségekért a babettberkes.hu weboldalt mindenképpen ajánlani tudom.

A budapesti Glamour sminkiskola által indított képzések egytől egyig színvonalasak

smink tanfolyamAz órákat profi, hírneves oktatók tartják. A sminkes képzés során megtanítják a sminkelési technikákat a mindennapokban. A képzés nem alapszintű, de mégis az alapoktól kezdik. Amennyiben teljesen kezdőként, vagy már tanult szépségipari szakemberként jelentkezel, mindenképpen megfelelő számodra ennek a tanfolyamnak az elsajátítása. Ez a képzés hatósági engedéllyel rendelkezik. Ingyenes szálláslehetőséget biztosítanak azoknak a tanulóknak, akik intenzív képzésre jelentkeznek. Díjmenetesen használhatja minden tanuló a modelladatbázist, amivel az iskola rendelkezik. Az árban benne van az eszközök használata, és kedvezményes termékvásárlási lehetőséget is kapnak minden résztvevő tanuló. Vizsgagarancia jár annak, aki az órák legalább 80%-án részt vesz. Minden tanuló részt vehet ingyenesen 6D volume műszempilla oktatáson. A tanfolyam csak az iskola tanulói számára elérhető. Nézzen be további részletekért a profisminkiskola.hu weboldalra!